Tokió 2020 – Győzelemmel kezdett Debrecenben a 3×3-as férfi kosárválogatott

A magyar férfi válogatott győzelemmel kezdte meg szereplését szombaton a 3×3-as kosárlabda olimpiai kvalifikációjának debreceni pótselejtezőjében.

További információk a facebook oldalamon itt

 

 Csirke Ferenc szövetségi kapitány együttese a B csoportban elsőként a románokkal csapott össze, és főként Ivosev Tamás remeklésével 11-6-ra elhúzott. Az ellenfél öt perc elteltével, a meccs derekán 12-11-re felzárkózott. Ekkor már mindkét gárda átlépte a hat csapaszemélyit, azaz minden hiba után büntető következett. Demeter Attila duplájával 18-13 állt az eredményjelzőn, és 3:35 perccel a vége előtt elérhető közelségbe került a találkozó idő előtti végét jelentő 21 pont. Ez végül Demeter remek betörése után valósult meg, a magyarok 21-16-ra nyertek.
“Az első meccs mindig a legnehezebb, de mögöttünk áll a világ legjobb közönsége, úgyhogy hajrá magyarok!” – mondta az összecsapás után Ivosev.
A románok előzőleg, a csoport nyitányán 22-9-re kikaptak a mongoloktól.
Az Ivosev Tamás, Demeter Attila, Keller Iván, Kerpel-Fronius Balázs összeállítású magyar válogatott 20.35 órától a mongolokkal csap össze a csoportelsőségért.
Az A jelű triót korábban a belgák nyerték meg, a második helyen a szlovénok, a harmadikon az ukránok zártak. A hármasok legjobbjai közvetlenül a négy közé kerülnek, míg a másodikok vasárnap keresztbejátszanak a negyeddöntőben másik csoport harmadikjával az elődöntőért.
A hatcsapatos debreceni pótselejtezőből mindkét nemnél csak a győztes jut ki az olimpiára.
A magyar női csapat pénteken két győzelemmel közvetlenül az elődöntőbe jutott a Nagytemplom előtti téren felállított kosárpályán.