Kajak-kenu Eb – Két arany 5000 méteren, 18 éremmel zártak a magyarok

A magyar versenyzők két-két arany- és ezüstérmet gyűjtöttek a poznani kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnap délutáni 5000 méteres versenyeiben, így a küldöttség 18 dobogós hellyel, kilenc elsővel, hét másodikkal és két harmadikkal zárta a kontinensviadalt. Az olimpiai számokban 4-2-1 volt a mérleg.

További információk a facebook oldalamon itt

 

 A leghosszabb távon, a kajakosoknál Noé Bálint érdekes verseny végén bizonyult a legjobbnak. A Budapesti Honvéd sportolója végig az élbolyban haladt, amely kezdetben hétfős volt, majd ötfősre olvadt, aztán az utolsó körben az élre állt, és a hajrát is jól bírva elsőként ért be a célba.
Ezzel azonban még nem volt vége, üldözői közül ugyanis a portugál Fernando Pimenta – aki később azt reklamálta, hogy nem hallotta az utolsó körre figyelmeztető csengetést – tovább evezett, mivel azt hitte, még egy kör hátravan, s a biztonság kedvéért Noé, valamint a fehérorosz Aleh Jurenyija is vele tartott. A trió megtett még egy 1000 méteres kört, sőt, a végén a portugál és a magyar sprintelt is, és szinte egyszerre értek be újra a célba. Később azonban kiderült, hogy az eredeti sorrend volt érvényes, tehát a ráadás kört csak tévedésből tették meg, így Noé lett az Európa-bajnok.
A szolnokiak világbajnoka, Bodonyi Dóra ennél simábban győzött a nőknél, magabiztosan utasította maga mögé riválisait, és az 500 méteren párosban, valamint négyesben szerzett elsősége után három aranyérmével ő lett a magyar küldöttség legeredményesebb versenyzője Poznanban.
A kenusoknál is jól szerepeltek a magyarok 5000 méteren: az MTK 19 éves, Eb-újonc sportolója, Fodor Nicholas a címvédő és világbajnok német Sebastian Brendel mögött második helyen ért célba és az ugyancsak 19 éves újpesti Horányi Dóra is ezüstérmet szerzett – ő a gyorsasági szakágban szintén első felnőtt Eb-jén szerepelt.
    

Eredmények:
   

 5000 m:

    férfiak:
    ———
K-1, Európa-bajnok:
1.   Noé Bálint (Magyarország) (20:44.405) perc
2. Aleh Jurenyija (Fehéroroszország) (20:44.937) perc
3. Fernando Pimenta (Portugália) (20:45.277) perc

C-1, Európa-bajnok:
1. Sebastian Brendel    (Németország) (23:22.446) perc
2. Fodor Nicholas (Magyarország) (23:28.575) perc
3. Carlo Tacchini (Olaszország) 23:44.889

nők:
    —-
 K-1, Európa-bajnok:
1.   Bodonyi Dóra (Magyarország) (23:09.331) perc
2. Jelena Mironcsenko (Oroszország) (23:10.431) perc
3. Sabrina Pradler    (Németország) (23:15.338) perc

  C-1, Európa-bajnok:
1.   Volha Klimava (Fehéroroszország) (26:25.017) perc
2. Horányi Dóra (Magyarország) (26:42.626) perc
3. Ludmula Babak (Ukrajna) (27:02.534) perc