Tokió 2020 – Mindkét nemben lesz magyar induló a hegyikerékpárosoknál

A hegyikerékpáros kvalifikáció lezárultával biztossá vált, hogy egy-egy magyar női és férfi bringás is részt vehet a szakág küzdelmein a tokiói nyári olimpián, az országúti férfi mezőnyversenyben megszerzett kvóta mellett.

További információk a facebook oldalamon itt

A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) szombati közleménye felidézte: az már korábban biztos volt, hogy az országúti férfi versenyen indulhat magyar kerékpáros, a várakozások alapján ő a Giro d’Italián korábban összetettben is vezető, Tour de l’Avenir-szakaszgyőztes World Tour-versenyző, Valter Attila lesz. Nem várt esetben Dina Márton vagy Fetter Erik helyettesítheti Valtert.
A hegyikerékpáros versenyzők közül a férfiaknál várhatóan a negyedik olimpiájára készülő Parti András vesz részt az ötkarikás játékokon, míg a nőknél 2012-es londoni olimpiát is megjárt Benkó Barbara, illetve Vas Kata Blanka között dől el az indulás joga. Utóbbi kérdésre éppen szombaton (ma) a Zadovban sorra kerülő viadalon kerül majd pont.
A paralimpián is érdekelt a magyar csapat, hiszen a már biztosan meglévő eddigi egy paralimpiai kvóta mellé még egy megszerzésére van esély, a két tokiói hely pedig várhatóan Bók László, Ocelka Róbert és Wermeser Zsombor között oszlik majd meg.
“A versenyzők, edzők, szakemberek óriási erőfeszítéseinek és a szövetség közös, kitartó munkájának hála a magyar kerékpársport kitekert a fényre. A következő elnökségi ciklus feladata az, hogy ez így is maradjon” – fogalmazott Princzinger Péter, az MKSZ elnöke a három olimpiai és a várható két paralimpiai kvóta megszerzése kapcsán.

 

-MTI-