Tokió 2020 – Gurisatti nélkül utazott az Egyesült Államokba a női vízilabda-válogatott

További információk a facebook oldalamon itt

Gurisatti Gréta ujjsérülése nem jött rendbe, így a magyar női vízilabda-válogatott nélküle utazott el az Egyesült Államokba, ahol a tokiói felkészülés második szakaszában két hétig Kaliforniában edz, közben pedig három mérkőzést játszik az olimpiai bajnok amerikaiakkal.

 “Miként korábban is említettem, nagy siker számunkra, hogy az olimpia legnagyobb esélyese kvázi ezúttal is bennünket választott felkészülési partnerként” – mondta a Magyar Vízilabda Szövetség honlapjának Bíró Attila szövetségi kapitány, utalva arra, hogy a riói játékok előtt is ugyanez volt a helyzet.
A szakember megjegyezte, a világ legjobb csapata 453 nap után nemrég Kanada ellen játszott felkészülési mérkőzést és nyert 13-8-ra.
 “Megnéztem az összecsapást, érezhető volt, hogy még ők is messze vannak a csúcsformájuktól, ami természetes. A célunk, hogy velük együtt fejlődjünk. Amit eddig elterveztünk, azt megcsináltuk, az alapozás mellett már vízilabdáztunk, készültünk az amerikaiak elleni meccsekre is” – tette hozzá a szakember, aki elmondta: a csapat fele tudja, hogy mire számíthat, míg a fiatalok, akik először vesznek részt ilyen túrán, rendkívül izgatottan várják a történéseket.
Az Európa-bajnoki bronzérmes Gurisattival kapcsolatban Bíró Attila azt mondta, rizikós lett volna a szerepeltetése az Egyesült Államokban, és bár így “a helyzete nyilván nem lett könnyebb az olimpiai csapatbekerülést illetően”, nagyon bízik benne,, hogy az athéni világliga szuperdöntőre rendben lesz az ujja, és akkor biztosan megkapja a lehetőséget a bizonyításra.
 

A női válogatott olimpiai kerete:
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC), Magyari Alda (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (UVSE), Faragó Kamilla (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (FTC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (FTC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (FTC)

   A magyar női válogatott a címvédő Egyesült Államok, valamint Oroszország, Kína és Japán csapatával szerepel egy csoportban az olimpián.

A válogatott felkészülési programja:

május 21.-június 5. – edzőtábor, Egyesült Államok

június 7-13. – edzések Margitsziget

június 13-21. – világliga szuperdöntő, Athén

június 22.-július 8. – edzések Margitsziget

július 9-11. – SEAT Kupa, Margitsziget

július 14. – indulás a japán edzőtáborba

július 26. – rajt az olimpián Oroszország ellen

-MTI-