Giro d’Italia – Bernal átvette a rózsaszín és a fehér trikót is Valtertől

Campo Felice, 2021. május 16., vasárnap (MTI) – Egan Bernal nyerte vasárnap a Giro d’Italia kerékpáros körverseny kilencedik szakaszát, és sikerével átvette Valter Attilától az összetettben élen állónak járó rózsaszín, illetve a legjobb 25 éven aluli versenyzőt illető fehér trikót is.

További információk a facebook oldalamon itt

A Castel di Sangro és Campo Felice közötti 158 kilométeres etapon a Groupama-FDJ magyar bringása 49 másodperc hátránnyal a 25. helyen ért célba, összetettben pedig az ötödik pozícióba csúszott vissza, 43 másodperccel elmaradva Tour de France-győztes kolumbiai riválisától.
A szakasz során hat hegyet kellett megmásznia a versenyzőknek, de csak négy volt közülük kategorizálva, két második és egy harmadik kategóriás emelkedő után egy első kategóriás kaptató vezetett a célba, amely előtt ráadásul az utolsó 1600 méter murvás út volt. A nap elején ismét óriási volt a tempó, mert sokáig nem alakult ki szökés, végül a harmadik hegyen sikerült egy több mint tízfős csoportnak ellépnie a karavántól, amelyet ezt követően Valter csapata, a Groupama-FDJ vezetett.
Az irányítást az utolsó emelkedő előtt átvette Bernal istállója, az INEOS Grenadiers, amely olyan erős tempót diktált, hogy a főmezőny alaposan megrostálódott. Már ekkor látszott, hogy ez az iram Valternek sem esik jól, ugyanis folyamatosan a boly legvégén helyezkedett. Ennek ellenére nem szakadt le csak akkor, amikor Bernal az utolsó másfél kilométeren belül, már a murvás úton ritmust váltva mindenkit faképnél hagyott. Bernal könnyeivel küzdött a célba érkezés után, hogy megnyerte a szakaszt és átvette a rózsaszín és a fehér trikót.
A 22 éves Valter Attila három napon át viselte a kerékpársport egyik legértékesebb mezét, a Maglia Rosát.
A mezőny másik magyar tagja, Dina Márton 22:22 perc hátránnyal a 117. helyen ért célba, összetettben pedig 108. 1:08:58 óra lemaradással.

-MTI-

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük